Irodalomelméleti Osztály
Az osztály története
Az osztály az 1959-ben alakult Irodalomelméleti Csoport köré szerveződött 1962-ben. Vezetője 1985-ig Nyírő Lajos, 1999-ig Szili József, 2000-től pedig Veres András. Az osztály kezdettől feladatának tekinti, hogy elősegítse a felzárkózást az irodalomelmélet nemzetközi színvonalához. A pluralitás-elv (akkoriban még e térségben ritka) messzemenő elismerése és gyakorlása a szakmai tájékozódásban és az elméleti vitákban oda vezetett, hogy az osztály különféle irányzatok közös műhelyeként tevékenykedett.
Az úttörő szerepet játszó közvetítő munka első jelentős állomása az Irodalomtudomány. Tanulmányok a XX. századi irodalomtudomány irányzatairól című kötet (1970, szerkesztője Nyírő Lajos). Hasonló igénnyel készült a tárgyát példás ideológiakritikával vizsgáló A marxista irodalomelmélet története. A kezdetektől 1945-ig című kötet (1981, szerkesztője Nyírő Lajos és Veres András) és a történetiség korszerű értelmezésének esélyeire kérdező Az irodalomtörténet elmélete című tanulmánygyűjtemény (1989, szerkesztője Szili József).
Az orosz formalista iskola és az amerikai New Criticism követői mellett helyet találtak az osztályon a fenomenológiai, strukturalista és szemiotikai megközelítések hívei is, mint ahogy a hermeneutikai-recepcióesztétikai és az empirista-konstruktivista álláspont első magyar értelmezői is innen kerültek ki. Az osztály tagjai mutatták be a magyar közvéleménynek az orosz, lengyel, cseh strukturalizmust, fordították le Nicolai Hartmann, R. Ingarden, H-G. Gadamer és Szondi Péter (Bonyhai Gábor), E. Wellek, A. Warren, Norrthrop Frye (Szili József) és Markiewicz alapvető műveit (Bojtár Endre). Az osztály munkatársa volt Hankiss Elemér, amikor a Strukturalizmus című, kétkötetes tanulmánygyűjteményt szerkesztette (1971). Hankiss saját írásaival is (A népdaltól az abszurd drámáig, 1969) a strukturalizmus nagy hatású népszerűsítője lett.
Az irodalomelméleti tájékozódás fontosságáról a szélesebb hazai közvéleményt elsősorban az 1960–70-es évek fordulóján kezdődő műelemzés-sorozat győzte meg. Nagy visszhangot kiváltó vitaülések szervezésével és publikálásával vették ki részüket ebben az osztály munkatársai. Külön említést érdemel a Hankiss Elemér által szerkesztett két konferenciakötet (Formateremtő elvek a költői alkotásban, 1971, A novellaelemzés új módszerei, 1971), valamint az Ismétlődés a művészetben című konferenciakötet (1980, szerkesztője Horváth Iván és Veres András), amely az ekkor induló nemzedék első közös jelentkezésének dokumentuma (Az el nem ért bizonyosság című, 1972-es Arany-elemzéskötet mellett, amely Németh G. Béla tanítványi körének munkája). Jelentős hatással volt a műértelmező metodika alakulására Bonyhai Gábor is (A kiválasztott című Thomas Mann-regényről írt nagyobb munkája nagy késéssel, 1974-ben jelent meg). A módszertani megújulás elérte a középiskolai oktatást is: az 1979 és 1982 között mjegjelent reformtankönyvek szerzői között találhatók az Irodalomelméleti Osztály munkatársai is (Bojtár Endre, Veres András).
Hosszú előkészület után, az 1980-as évek végén készült el a Strukturalizmus után: érték, vers, hatás, történet, nyelv az irodalomelméletben című összefoglaló munka (Szili József szerkesztésében), amely az irodalomelmélet posztstrukturalista problémáit próbálta bemutatni. A rendszerváltás első évtizede már egy új nemzedék fellépésének időszaka. Kálmán C. György előbb a beszédaktus-elméletet mutatta be, majd a fordításelmélettel és a kánonok problémájával foglalkozott. Odorics Ferenc az empirista-konstruktivista irányzat magyarországi meghonosítója. Bezeczky Gábor a metafora és a narráció területén végzett úttörő munkát (a Metafora, narráció, szociolingvisztika című, 2002-ben megjelent könyve jelentős szakmai sikert aratott).
Az 1990-es évek derekától az értelmező közösségek, illetve a dialogikus viszony problémája került előtérbe (Az értelmező közösségek elmélete, 2001, szerkesztője Kálmán C. György; Változatok a dialógusra, a Helikon 2001/1. tematikus száma, szerkesztője Varga László). 2001 és 2004 között az Irodalomelméleti Osztály volt A nemzeti irodalomtörténet-írás módszertani hagyományai és mai lehetőségei című Széchenyi-projekt központja (témavezető: Veres András), amely az MTA Irodalomtudományi Intézete mellett három egyetem (a pécsi, a szegedi és a miskolci) munkáját fogta egybe. E kutatássorozat keretében jelent meg Az irodalomtörténet esélye című konferenciakötet (2004, szerkesztője Veres András, társszerkesztője Bezeczky Gábor és Varga László), amely a kiinduló elveiben elbizonytalanodott irodalomtörténet-írás pozícióját kívánta megszilárdítani. Az osztály tagjai jelentős feladatokat vállaltak a Szegedy-Maszák Mihály által főszerkesztett új magyar irodalomtörténet (A magyar irodalom történetei I–III.) elkészítésében is.
Az 1970-es és 1980-as években jelent meg az Opus. Irodalomelméleti tanulmányok című könyvsorozat, amelynek Bonyhai Gábor volt a szerkesztője és az Irodalomelméleti Osztály a műhelye. 2000-ben az Opus új folyama indult Kálmán C. György és Veres András szerkesztésében (első köteteként az 1996-ban elhunyt Bonyhai Gábor Összegyűjtött műveit jelentette meg). Az Irodalomelméleti Osztály valamennyi tagja szerepet vállal az intézeti folyóiratok szerkesztésében. Szili József a Neohelikon társfőszerkesztője, Varga László a Helikon, Veres András a Literatura főszerkesztője. Hajdu Péter részt veszt a Neohelikon és a Literatura, Bezeczky Gábor és Szolláth Dávid a Literatura szerkesztésében.
Munkatársak
Veres András osztályvezető
Fuchs Anna (fiatal kutatói ösztöndíjas)